Egészen addig nem érdekel, amíg a saját bőrödön nem tapasztalod a hiányát. Mióta újra a társadalom perifériájára kerültem a babakocsis közlekedés következtében, ismét érint a dolog. Azon nem lepődtem meg nagyon, hogy Budapesten komoly problémát jelent a közlekedés egy babával. A 14-es villamos egyáltalán nem bababarát, pláne nem mamabarát, mire felszállsz egy babával segítség nélkül, hát vizelsz egy véreset. Arról nem is beszélve, hogy jegyet venni az igazi kihívás, mert Újpest-Központban csak az aluljáróban lehet vásárolni, oda pedig hosszú lépcsősor vezet. Találtam egy trafikot, ahol lehetett venni jegyet, de így egy megállóval hamarabb kellett leszállni, majd sétálni tovább boldolgan a jeggyel. Ha még ott laknánk komoly bajban lennék, mert nem tudom megmaradt-e a kis trafikom, de valószínűleg már nem árulhat BKV jegyet. Sajnos szomorúan tapasztalom, hogy vidéken sem könnyebb babakocsival közlekedni. Vili most már több mint 6 kg, a kocsi kábé 12 kg, csakis vészhelyzet esetén emelem meg, és akkor sem fél kézzel a fejem fölé. Teljesen mindegy, hogy mit akarok venni, vagy mit akarok intézni, nagyon nehezen megy. Mindenhol lépcső, szűk helyek. A szimpla séta is tartogat meglepetéseket, ma például elakadtunk Vilivel az utcánkban. Említettem, hogy az utcánk elején van egy zugbolt. Az az igazi garázsból kialakított, salgó polcos fajta. Télen nyitott és olyan árakat diktál, amivel komoly forgalmat bonyolít. Ma valaki úgy parkolt le elé, hogy teljesen elállta a járdát (ebben az utcában csak az egyik oldalon van járda) maradt egy szűk babakocsinyi hely. Gondoltam áttolom ott Vilit, de ott meg volt egy nagy beton mélyedés az esővíznek. Sikerült a gyereket kocsistól úgy beágyazni, hogy se ki se be, gyerek félig lóg ki, még szerencse, hogy be van kötve. Cibálom vadul, gyerek persze felébred, tiszta ideg vagyok, a babakocsi meg sem mozdul. az sem segít, hogy a fizikai állapotom tök tré a két literes ásványvizet is fáj megemelnem. Bolt ajtaja nyitva ingerülten beszólok, hogy jöjjön ki az, aki ide parkolt és szedje ki a gyerekemet a gödörből! Eladó néni kinéz és ahelyett, hogy segítene közli, hogy mindjárt jön valaki. Erre kitotyog egy apóka két(!) bottal és meakulpázik nekem, hogy ilyen bénán parkolt, majd letámasztja az egyik botot, megfogja a babakocsi elejét és kiemeljük azt együttes erővel. Majd mondja, hogy arrébb áll, én meg mondom neki maradjon csak egy óra múlva jövünk visszafelé. Bár még mindig elállja a járdát, jöhet arra még más is. Erre az eladó néni meg engem kezd el cseszegtetni, hogy vegyem tudomásul, hogy András bácsi nagyon nehezen mozog, azért parkolt így és tuszkolja vissza a bácsit a boltba, mert semmi rosszat nem tett a vevő. Na ettől olyan pipa lettem, hogy egész séta alatt ezen forrongtam. Oké, értem a papa öreg, meg nehezen is mozog, na de ezért más is szívjon? Az én gyerekem egyáltalán nem tud (még) járni, tolom magam előtt, neki nem jár a babakocsinyi szabad út? Bele se merek gondolni, hogy mit élhet át nap mint nap egy kerekesszékes, vagy egy vak ember. Ha az apóka fél méterrel áll hátrébb az plusz egy lépés neki, szabad közlekedés a többieknek. A legszebb az volt, amikor közölte a bácsi, hogy nem gondolta, hogy itt járnak babakocsival emberek, a nőci pedig nyugtatgatta, hogy bizony honnan tudhatta volna. Megdöbbentő, hogy 2014-ben vannak olyan elvetemült alakok, akik gyereket vállalnak és elindulnak a babával sétálni. Magukra vessenek!
