2014. szeptember 7., vasárnap

Üldögélek

Peti azt ígérte a tesójának Gyurinak, hogy amint Vili megtanul ülni megöröklik az autósülésünket. Mivel Bea szeptember 25-re volt kiírva, türelmesen vártuk Vili új tudományának realizálódását. Bendegúz baba viszont (váratlanul) tegnap megszületett, erre Vili öt perc alatt megtanult ülni. Ilyen egy rendes unokatesó!


Azért hátulról fényképeztem, mert szemből lehetetlen volt, mászott rám a fényképezőgép eltulajdonítása miatt.

2014. július 25., péntek

Kékes

Múlt hét péntekre Peti szabit vett ki, az volt a terv, hogy strandra megyünk. Az idő viszont nem igazán kedvezett nekünk, ezért gyorsan átterveztük a napot. Kitaláltam, hogy menjünk fel a Kékesre. Almával sokat nézegettük az étkező ablakából, tiszta időben remekül látszik, meg is ígértem neki, hogy egyszer elmegyünk oda. Hát most eljött az ideje. Leszámítva, hogy iszonyú hideg volt fent és csak a gyerekeknek pakoltam meleg cuccot, ezért majdnem szétfagytunk Petivel, azt gondolom, hogy van a helynek egy különleges hangulata, amiért érdemes elmenni oda, és ha nekünk ez az 1014 méter a csúcs, akkor örüljünk ennek és legyünk rá büszkék.


Visszafelé megálltunk Sástón, ami a felújítás után új fényében tündököl. Meglehetősen gyerekbarát lett, nem okozott gondot a babakocsis közlekedés sem. Viccből megkérdeztem Almától, hogy feljön-e velem a kilátóba, ő meg komolyan válaszolta, hogy naná. És tényleg felmentünk a tetejére, egyáltalán nem félt, nekem bezzeg kihullott a hajam a parától, nehogy kicsusszanjon a rácsok között, ahol persze ha akarna sem tudna, de azért kaptam pár szívrohamot. 

Alma a Sástói kilátó tetején.

Két gyerekkel otthon

Mivel én egy babával vagyok itthon és véresre vakarom a hátsómat unalmamban, ezért az oviban közölték velem, hogy Alma június 15-től szeptember elejéig be sem teheti oda a lábát. Először sokkot kaptam, aztán meg rengeteg fantasztikus megjegyzést, hogy mit is kellene nekem akkor most csinálni, meg különben is az én gyerekeim, vessek magamra. Persze volt, aki együttérzett velem, a védőnőnk egy hét után már azt kérdezte Almától, hogy ugyan mennyire unatkozik már otthon?! A megoldás itt is az lett, mint általában máskor, vettem néhány nagy levegőt, megnyugtattam magamat, hogy anyukám ez is menni fog neked. Jelentem megy! Beleépítettem a napjaimba, hogy két gyereket viszek a hátamon például autószerelőhöz, fodrászhoz, okmányirodába, bevásárolni. Itthon pedig saját logisztikai elemek beiktatásával boldogulunk mi hárman. A legnehezebb az, hogy a két gyerek egyszerre aludjon ebéd után, mert akkor nekem is van alkalmam egy kicsit szusszanni. Szerencsére Alma jó arc, heti 5-ből 4 alkalommal ez is összejön.

 Amíg Vili alszik Almával és a háztartással foglalkozom.

Mehetünk sétálni?

A babakaja gyártás is a napjaim része mostanában, ezért a mosolyért megéri!

"Anya, amíg te beszaladsz wc-re én ideülök Vilihez és szórakoztatom!"

Egy doboz krétával is jól el lehet lenni.

Pici medence, nagy öröm.

2014. június 3., kedd

Tánc

Alma eléggé ritmus szenzitív, ezért a negyedik életéve betöltését követően körülnéztem a környéken, hová írathatnám be táncra. Alapvetően a klasszikus táncot pártolom, és jelenleg még Alma is, de csak terelgetem, nem befolyásolom. Nem várom, hogy négy évesen kifogástalan tartással és technikával eljárjon egy angol keringőt, egyelőre az is elég, hogy megtanul alapvető dolgokat, például jobbra kettőt lépni, aztán balra kettőt, vagy saját maga körül forogni jobbra, illetve balra. Tekintve, hogy egy teljes mértékben balkezes gyermekről beszélünk, ezek nem is olyan egyszerű feladatok. A szocializáció új aspektusába is belekóstol, ugyanis egy órán keresztül ott kell őt hagyni idegen helyen, idegen gyerekek között, egy idegen nőcire kell figyelnie és csinálnia, amiket mond. Szerencsére ezek Almának nem okoztak gondot, örömmel jár hétről hétre, beilleszkedett a többiek közé, és lelkesen mesélte, hogy Lizike elkísérte őt wc-re, mert Lizike abba az oviba jár, ahol a tánc is van. Szombaton volt egy összevont táncbemutató, ahol a szülők megnézhették, hogy mit tanultak a csemeték. Sajnos Vilivel megfáztunk, ezért itthon maradtunk, de Peti elment a csinibe öltözött táncoslábú tündérrel. Íme néhány fotó:

                                                     Kezdés előtt.

                                            Sorakoznak az ovisok.

                  Eliza és Alma (a két legkisebb táncos) kacsatánc közben.

                                             Riszálják úgyis, úgyis!

                                                 Új tánc, új partner.

                                       Fárasztó dolog a táncbemutató.

                                            Csajok: Linett, Alma és Lizi.

                                    Kézfogás Beával a tánctanárral.

                                                   Örül az oklevélnek.

2014. május 20., kedd

Papa, mama, gyerekek

Hétvégén lakodalomba megyünk és a meghívón azt kérte a pár, hogy vigyünk egy fényképet magunkról. Nem volt eddig olyan fotónk, amelyen mind a négyen szerepelünk, ezért kivonultunk a házunk elé, jobb nem lévén az útra. Szép zöld hátteret adott a mellettünk lévő dzsungel, a forgalom meg zéró a zsákutca végén. Ezért (is) jó vidéken élni! Íme két családi fotó:


2014. május 12., hétfő

Geszti

Ma ebéd közben elővettem egy Nők Lapját és elolvastam benne egy interjút Geszti Péterrel. Megakadt a szemem egy mondaton: " Minden elismerésem az édesanyáknak, akik az egész napot zokszó nélkül végigcsinálják a gyerekekkel, sokkal könnyebb jófej apukának lenni napi egy-két órában." Köszi Péter, hogy ezt kimondtad!

2014. május 6., kedd

Palacsinta

Alma már nemcsak enni szeret, hanem a kaja elkészítésébe is részt vesz, persze csak akkor, ha van kedve. Hétvégén Peti sütött egy vagon palacsintát, mi pedig megtöltöttük, igaz a meló nagy részét Alma csinálta, én csak koordináltam a munkafolyamatot. Tök ügyi a kiscsaj!

                                                   Megkeni.

                                                   Feltekeri.

                                                          Kész!

2014. május 5., hétfő

Tesók

A nagy imádja a kicsit, a kicsi imádja a nagyot, a szülők imádják mindkettőt, a szülők imádják egymást. A kör bezárult!





Az első közös pancsolás, mindkettő élvezte!

Megváltozott életkörülmény

Mostanában nem volt nagyon energiám a bloggal foglalkozni, bocsi, teljesen lefoglalt az életünk alakulása. Nagyon nem részlezetném, a lényeg, hogy egyenlőre nem 2014 a mi évünk. Peti munkahelye hipp-hopp megszűnt, a feladat a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz került. Anyagilag komoly veszteséggel zárult számunkra ez a manőver, a komoly havi hat számjegy mínuszt jelent. Valamint le kellett adni a szolgálati autót, ami nemcsak anyagi, hanem időbeli negatívumot is hozott a mindennapokba. Almát így nemcsak délután hozom el az oviból, hanem reggel is én viszem, mindkét alkalommal viszem Vilit is, Peti meg buszozik. Osztottunk, szoroztunk, agyaltunk, meg persze meghallgattuk a sok közhelyet, amik mellettünk puffantak, miszerint más is megoldja, vagy örülj, hogy van munkája stb... Ja más is megoldja, én is megoldom, még nem maradt a gyerek soha az oviban, és igen valóban jobb, hogy van Petinek munkája, mintha nem lenne, de ettől azért még nem vagyok előrébb, sőt! Szóval arra jutottunk, hogy beáldozva a garázspénzünket veszünk egy autót, és megpróbáljuk a sok rosszban a jót keresni. Egyik sem könnyű, bevallom. A lényeg, hogy szeretet és egészség legyen a többit meg majd megvesszük. Szeretet és egészség meg pont van nálunk, az új családtagunk pedig szépen beilleszkedett közénk.

2014. április 3., csütörtök

Esélyegyenlőség

Egészen addig nem érdekel, amíg a saját bőrödön nem tapasztalod a hiányát. Mióta újra a társadalom perifériájára kerültem a babakocsis közlekedés következtében, ismét érint a dolog. Azon nem lepődtem meg nagyon, hogy Budapesten komoly problémát jelent a közlekedés egy babával. A 14-es villamos egyáltalán nem bababarát, pláne nem mamabarát, mire felszállsz egy babával segítség nélkül, hát vizelsz egy véreset. Arról nem is beszélve, hogy jegyet venni az igazi kihívás, mert Újpest-Központban csak az aluljáróban lehet vásárolni, oda pedig hosszú lépcsősor vezet. Találtam egy trafikot, ahol lehetett venni jegyet, de így egy megállóval hamarabb kellett leszállni, majd sétálni tovább boldolgan a jeggyel. Ha még ott laknánk komoly bajban lennék, mert nem tudom megmaradt-e a kis trafikom, de valószínűleg már nem árulhat BKV jegyet. Sajnos szomorúan tapasztalom, hogy vidéken sem könnyebb babakocsival közlekedni. Vili most már több mint 6 kg, a kocsi kábé 12 kg, csakis vészhelyzet esetén emelem meg, és akkor sem fél kézzel a fejem fölé. Teljesen mindegy, hogy mit akarok venni, vagy mit akarok intézni, nagyon nehezen megy. Mindenhol lépcső, szűk helyek. A szimpla séta is tartogat meglepetéseket, ma például elakadtunk Vilivel az utcánkban. Említettem, hogy az utcánk elején van egy zugbolt. Az az igazi garázsból kialakított, salgó polcos fajta. Télen nyitott és olyan árakat diktál, amivel komoly forgalmat bonyolít. Ma valaki úgy parkolt le elé, hogy teljesen elállta a járdát (ebben az utcában csak az egyik oldalon van járda) maradt egy szűk babakocsinyi hely. Gondoltam áttolom ott Vilit, de ott meg volt egy nagy beton mélyedés az esővíznek. Sikerült a gyereket kocsistól úgy beágyazni, hogy se ki se be, gyerek félig lóg ki, még szerencse, hogy be van kötve. Cibálom vadul, gyerek persze felébred, tiszta ideg vagyok, a babakocsi meg sem mozdul. az sem segít, hogy a fizikai állapotom tök tré a két literes ásványvizet is fáj megemelnem. Bolt ajtaja nyitva ingerülten beszólok, hogy jöjjön ki az, aki ide parkolt és szedje ki a gyerekemet a gödörből! Eladó néni kinéz és ahelyett, hogy segítene közli, hogy mindjárt jön valaki. Erre kitotyog egy apóka két(!) bottal és meakulpázik nekem, hogy ilyen bénán parkolt, majd letámasztja az egyik botot, megfogja a babakocsi elejét és kiemeljük azt együttes erővel. Majd mondja, hogy arrébb áll, én meg mondom neki maradjon csak egy óra múlva jövünk visszafelé. Bár még mindig elállja a járdát, jöhet arra még más is. Erre az eladó néni meg engem kezd el cseszegtetni, hogy vegyem tudomásul, hogy András bácsi nagyon nehezen mozog, azért parkolt így és tuszkolja vissza a bácsit a boltba, mert semmi rosszat nem tett a vevő. Na ettől olyan pipa lettem, hogy egész séta alatt ezen forrongtam. Oké, értem a papa öreg, meg nehezen is mozog, na de ezért más is szívjon? Az én gyerekem egyáltalán nem tud (még) járni, tolom magam előtt, neki nem jár a babakocsinyi szabad út? Bele se merek gondolni, hogy mit élhet át nap mint nap egy kerekesszékes, vagy egy vak ember. Ha az apóka fél méterrel áll hátrébb az plusz egy lépés neki, szabad közlekedés a többieknek. A legszebb az volt, amikor közölte a bácsi, hogy nem gondolta, hogy itt járnak babakocsival emberek, a nőci pedig nyugtatgatta, hogy bizony honnan tudhatta volna. Megdöbbentő, hogy 2014-ben vannak olyan elvetemült alakok, akik gyereket vállalnak és elindulnak a babával sétálni. Magukra vessenek!

2014. március 26., szerda

Alma

Úgy éreztem, hogy Alma fotóilag kis hátrányban van Vilihez képest. Persze más szemszögből nézve Vili négy év hátrányban van Almához képest. Mindenesetre ma elvittem az oviba a fényképezőgépet és lőttem a kiscsajról párat. A szövegét is kellene dokumentálni, mert nagyon ütős dumái vannak. Mindig azt gondolom, hogy ez annyira jó volt, amit az imént mondott, hogy biztosan megjegyzem, 4.5 másodperc múlva már sajnos semmire sem emlékszem.

Alma az oviban a 16:00 utáni összevont csoportban játszik. A három kislányból, akik körülötte vannak egyik sem csoporttársa.


Vili az oviban, a népszerűsége töretlen, gyerekek, felnőttek egyaránt imádják. Alma egyik óvónője, Margitka tartja Vilit a karjaiban. Ő egyébként Petivel kezdte a pályáját.

Gyönyörűségem az ovi udvarán még játszik egy kicsit gyorsan. Micsoda tekintet!

Megnevettettem!

Az utcánk végén Margitka nénitől tarhátlam rozmaringot. Egyszer már adott, az szépen áttelelt most virágzik. Gondoltam kérek még, legyen bőven. Sült hús mellé rendszeresen rakok belőle, nagyon szeretjük, ez a kedvenc fűszerem. Ha Peti hazaér elültetjük.

Alma és a rügyező almafa csemetéje. Idén még nem számítunk feldolgozhatatlan mennyiségű gyümölcshozamra, asszem.

Szürke hétköznapok

Nyüglődik a baba, beteszem a hintába, benyomom neki a cumit és ringatom. Közben fél szemmel nézem Józsi Barátot, ennél nehezebb műfajt most nem vesz be az agyam. Fél óra elteltével benézek a hintába, amiből egy nyekkenés sem hallatszik, a látvány sokkoló: 2 db óriási kék szem mered rám és 1 db fültől fülig érő száj. Fél óráig csendben volt és alvást színlelt, mekkora arc!
A karom leszakadt, de ettől a tekintettől elszáll a mérgem.

2014. március 24., hétfő

Hoppá!

Tegnap délelőtt Peti felfedezte, hogy Vilinek kibújt az első foga, a bal alsó 1-es lett a győztes. Különösebb jele nem volt, meg is lepődtünk rendesen. Alma közölte, hogy ez tök jó, akkor mostantól adhatunk Vilinek csirkecombot!
Fárasztó dolog fogat növeszteni!

Babacipő

Szombaton ellopták Vili fél pár babacipőjét! Az úgy volt, hogy leparkoltunk a hatvani Lidl-nél. A gyönyörű napsütésben a boldog apuka egy laza mozdulattal kivette kisebb gyermekét a kocsiból (nagyobb gyermek a nagyszülőkkel épp bárányokat csodált Versegen) és levakarhatatlan mosollyal az arcán tolta be a csöppséget a boltba. Én loholok utánuk és kérdezem megdöbbenve, hogy alvó gyermekünk miért fél pár cipőben leledzik. Apuka néz bután, hogy valóban egy cipő mínuszt mutat a leltár. Kezdünk nézelődni a boltban, majd kitekintve az óriási ablakon megpillantom, hogy a keresett babacipő a kocsink mellett hever a parkolóban. Oké, átverekszem magamat a pénztárban várakozókon, szabadkozok, hogy bocsi, de ki kell azonnal mennem, őőőő izé. Kiérek a kocsihoz és sehol semmi, a kiscipő eltűnt. Teljes értetlenség, az agyvizem felforrt. Visszamegyek a családhoz, Vili még mindig fél pár cipőben durmol, magamból kikelve tájékoztatom az uramat, persze ő is tiszta pipa lesz egy másodperc alatt. Na most nem a cipő értéke a lényeg, hanem maga a cselekmény, hogy miért visz el valaki egy fél pár cipőcskét, miért? Még egy gyenge kísérletet tettem a pénztárosnál, hogy hátha valaki behozta és odaadta neki, de nem sajnos. Lehet ez csak az én dilim, de már Almának is vettem pici korától babacipőt, mert szerintem nagyon bénán néz ki egy baba, ha szépen fel van öltöztetve a lábán meg csak zokni van. Tavasszal pedig melegítő funkciója is van. Vili első cipőjét még akkor vettem, amikor terhes voltam, szinte ez volt az egyetlen holmi, amit a születése előtt kapott tőlem, szóval inkább eszmei értéke volt.
Íme a páratlan darab.

2014. március 20., csütörtök

Vili mosolya

Vili annyira cukin mosolyog, embertömegek vannak oda érte. Két napja pedig elkezdett beszélgetni, főleg a játszószőnyeg állatainak mondja a magáét, de este fürdés után is gőgicsélt az apjának. Annyira elfelejtettem már, hogy Alma miket csinált, furcsa újra ilyen kicsit gyerekkel foglalkozni.

Kezdődik

Amikor Alma kisbaba volt sokszor fiúnak nézték, égnek állt tőle a hajam. A mai sétánk során Vilit ketten is lánynak nézték. Először bementünk Juci nénihez, ami egy kisbolt itt a faluban. Mellesleg kb fél éve tudtam meg, hogy Juci néni már évek óta nem él, na így kell hallhatatlanná válni. Betoltam a gyereket a boltba, ahol rácuppantak egyből az eladók, Vili meg óriási vigyorral nézett ki a fejéből. Erre az egyik eladó megkérdezte, hogy lány a baba? Mondom nem, de miből gondolja, hogy lány, erre ő, hogy ennyire mosolyog. Mi van??? Aztán hazafelé még bementünk az utcánk végén lévő zugboltba, ahol a bácsi megcsodálta Vilit, mert milyen szép kislány. Tőle is megkérdeztem, hogy miből gondolja, hogy a gyermek lány, erre ő: " a szeme végett!" Tehát ha van szeme, akkor csakis lány lehet, logikus.

Szerintem egyértelműen fiúnak néz ki!

2014. március 13., csütörtök

Vili kórházban

Vilivel februárban egy hetet kórházban voltunk. A probléma az volt, hogy a parányi immunrendszere nem tudott mit kezdeni egy vírussal, csúnyán köhögött, lázas volt és kiütéses.


A kép csakis a pöttyök dokumentálására volt hivatott, Vili pofija ezért maradt le. A kórházban elég lassan reagált a gyógyszerekre, nehezen indult be a gyógyulás folyamata, de szerencsére nem volt komoly baja. Én sokkal nehezebben bírtam az egész dolgot, ő könnyen alkalmazkodott, hiába Vili mindenhol jól elvan, ha van a közelben két darab laktáló cici. Jellemformáló egy hét volt, pláne mert a szülinapomat is benyelte.

Ez itt egy új blog

Már egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy folytatni kellene Alma blogját, a dokumentálás miatt is, meg amúgy is. A korábbi blog viszont teljesen eltűnt, mert az Opera 2014. március 4-én megszűnt. Így tiszta lappal kezdhetjük bemutatni a kétgyerekesre bővült életünket, ami egyáltalán nem mondható unalmasnak. Akkor bukósisakot fel, indulunk!